
Vannak olyan ételek, amiknek az ember szinte elfelejti a pontos nevét, mert ahány tájegység, annyiféleképpen hívják. Lapótya, macok, matutka, tócsni vagy éppen lepcsánka: a lényeg teljesen ugyanaz.
Emlékszem, a nagymamám soha életében nem vett elő szakácskönyvet vagy mérleget, mindent érzésből csinált. Mi pedig a testvéreimmel ott lábatlankodtunk a tűzhely mellett, és alig vártuk, hogy a kockás konyharuha alól kikapkodhassuk az első, tűzforró darabokat. Nemrég előástam a régi családi füzetet, és megsütöttem ezt a finomságot. A legnagyobb előnye, hogy egyáltalán nem kell keleszteni, úgyhogy ha gyorsan valami laktatóra vágytok, ez a tökéletes választás.
Hozzávalók:
Ez egy igazi szegénykonyhai recept, amihez szinte biztosan minden alapot megtalálsz otthon a kamrában anélkül, hogy le kellene szaladnod a boltba.
- 4 közepes méretű, előre megfőzött burgonya
- 20 dkg finomliszt
- 1 teáskanál só
- fél csomag friss élesztő (vagy fél csomag instant élesztő)
- Kevés langyos víz (de tényleg csak akkor, ha a tészta nagyon makacs)
- Jóféle házi sertészsír vagy napraforgóolaj a sütéshez
Gyúrás kelesztés nélkül
A titok nyitja, hogy a krumplit még langyosan kell lereszelni, mert így veszi fel a legjobban a többi alapanyagot. Egy nagyobb tálba borítom a reszelt burgonyát, hozzáadom a sót, a lisztet és a meglepő csavart: a száraz vagy szétmorzsolt friss élesztőt. Itt nem kell bajlódni a tejjel, sem az élesztő felfuttatásával, egyszerűen csak mindent egy helyre pakolunk.
Gyors, határozott mozdulatokkal elkezdem összegyúrni a masszát. Ha úgy érzem, hogy a krumpli nem volt elég nedves és a tészta picit porhanyós marad, csepegtetek hozzá egy egészen kevés langyos vizet, épp csak annyit, hogy egy sima, jól kezelhető gombócot kapjak. És itt jön a legjobb rész: letakarhatjuk a konyharuhával, de pihentetni egyáltalán nem szükséges, azonnal mehetünk is tovább a nyújtáshoz.
A formázás és a forró zsír
Lisztezett deszkán nagyjából ujjnyi vastagságúra nyújtom a tésztát. Nem kell ide semmiféle csili-vili kiszúró forma, fogok egy sima kést vagy egy derelyevágót, és teljesen random, rusztikus darabokra, téglalapokra vágom fel az egészet. Minél szabálytalanabb, annál otthonosabb és autentikusabb lesz a végeredmény.
Egy mélyebb serpenyőben zsírt vagy olajat hevítek – én a magam részéről a sertészsírra szavazok, mert attól lesz igazán olyan az íze, mint régen. Amikor a zsír már kellően forró, óvatosan beleengedem a lapótyákat, és addig sütöm őket, amíg mindkét oldaluk gyönyörű, hívogató aranybarna színt nem kap. Kívül elképesztően ropogós, belül pedig a krumplitól hihetetlenül puha marad. Nálunk általában egy nagy halom hideg tejföllel a tetején landol az asztalon, de őszinte leszek: a legtöbb darab még a tányérig sem jut el, azon melegében elkapkodjuk. Nálatok mi a neve ennek a krumplis csodának?
0 commentaires:
Enregistrer un commentaire