
A gyufa mindössze kétszáz éves, és a története tele van meglepetéssel: az öngyújtó régebbi nála, a feltalálója nem kért rá szabadalmat, a zajtalan gyufát pedig egy 19 éves magyar diák találta ki Bécsben. A mai biztonsági gyufa svéd találmány, és Magyarországon már nem is gyártják.
A doboz minden konyhában ott van a gáztűzhely, a gyertyák vagy a kályha mellett, mégis keveset tudunk róla. Összegyűjtöttük a 12 legérdekesebb tényt arról a tárgyról, amely a 19. században forradalmasította a tűzgyújtást.
1. Az öngyújtót előbb találták fel, mint a gyufát
Johann Wolfgang Döbereiner német vegyész 1823-ban figyelte meg, hogy ha hidrogéngázt fúj egy platinaszivacsra, a fém izzásba jön, és a gáz magától meggyullad. Ebből készült a Döbereiner-féle tűzszerszám, egy asztali gázöngyújtó, amelyben cink és híg kénsav termelte a hidrogént. Ez három évvel megelőzte az első igazi dörzsgyufát.
A készülék üvegből és fémből állt, nagy volt és törékeny, zsebben senki sem hordta. Mégis elterjedt Európában, a módosabb háztartások asztalán ezzel gyújtották meg a gyertyát és a pipát. A mai, zsebbe való kovakős öngyújtó elve csak 1903-ban született meg, amikor az osztrák Carl Auer von Welsbach rájött, hogy a cérium és a vas ötvözete szikrát szór, ha reszelik.
A tűzgyújtás 1826 előtt tehát bonyolult művelet volt. Az osztrák szabadalmi hivatal összefoglalója szerint az emberek kovával, acéllal és mindig szárazon tartott taplóval dolgoztak, és ezért csak akkor gyújtottak tüzet, amikor tényleg muszáj volt.
2. A gyufát véletlenül fedezték fel egy keverőpálcán

John Walker angol gyógyszerész Stockton-on-Teesben vegyszereket kevert, amikor a keverőpálca végén megszáradt egy darab massza. Amikor a padlóhoz dörzsölve le akarta kaparni, a csomó lángra lobbant. Walker rájött, hogy a megfelelő keverékkel bevont fapálca súrlódástól meggyullad.
Az osztrák szabadalmi hivatal összefoglalója szerint az első dörzsgyufát 1827-től árulta „súrlódó fény” néven. Az Encyclopaedia Britannica szerint Walker üzleti naplójában 1827. április 7-én szerepel az első eladás. A gyufa fejében kálium-klorát és antimon-szulfid volt, a pálca pedig jóval hosszabb volt a mainál.
A kétszáz éves gyufa egy elrontott keverésből született: a pálcán megszáradt vegyszercsomó lobbant lángra.
3. A feltalálója nem kért rá szabadalmat

Walker sosem szabadalmaztatta a találmányát. A fennmaradt mondása szerint biztos volt benne, hogy hasznára lesz a közösségnek, ezért legyen az övék. A gesztusnak ára volt: bárki szabadon lemásolhatta és továbbfejleszthette a terméket.
Ezt meg is tették. Samuel Jones londoni vegyész a lemásolt gyufát „Lucifer” néven kezdte árulni, és ez hamar uralta a piacot. Walker 1830-ban felhagyott a gyártással, a feltalálói érdemet pedig csak halála után ismerték el neki. A „lucifer” szó azóta több nyelvben is a gyufa régies neve lett.
4. Az első gyufát homokpapír között kellett áthúzni

Walker gyufája még nem gyulladt meg bármilyen felületen. Az Encyclopaedia Britannica leírása szerint a gyufafejet egy összehajtott csiszolópapír két lapja közé kellett szorítani, és úgy kirántani. A súrlódás hője gyújtotta be a fej kálium-klorátos keverékét.
A gyufát ezért egy darab csiszolópapírral együtt, dobozban adták el. A meggyújtás sem volt veszélytelen: a lobbanás erős volt, a fej darabjai olykor leestek és tovább égtek. Az olcsó, bármilyen érdes felületen meggyulladó gyufára még néhány évet várni kellett, és az már egy veszélyes új anyaggal érkezett.
A gyufa ma is a háztartások egyik leggyakoribb tűzforrása. Hogy a gyújtás után a lakásban is biztonságban legyen mindenki, számít, hova kerül a füst- és szén-monoxid-érzékelő.
5. A korai gyufa pattogott és szikrát szórt

Az 1830-as évek elején Charles Sauria francia vegyész fehér foszfort tett a gyufafejbe, és így megszületett a bárhol meggyulladó gyufa. Elég volt egy falhoz, csizmatalphoz vagy asztallaphoz dörzsölni. A fehér foszfor mellett azonban a fejben kálium-klorát is volt, és ez a keverék gyújtáskor kis robbanással, pattogva lobbant fel.
A szikrázó fej megégethette a kezet, és lyukat éghetett a ruhába. A fehér foszforos gyufa ráadásul könnyen meggyulladt magától is, ha a dobozban a szálak egymáshoz dörzsölődtek. Ezt a problémát egy magyar diák oldotta meg.
6. A zajtalan gyufát egy 19 éves magyar diák találta ki

Irinyi János 1836-ban a bécsi Politechnikumban tanult kémiát, amikor tanára, Meissner Pál egyik kísérlete nem sikerült. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának összefoglalója szerint ebből jött az ötlet, hogyan lehetne a gyufát zajtalanná és biztonságossá tenni.
A megoldás az volt, hogy a gyufafejben a kálium-klorátot ólom-dioxiddal helyettesítette. A keverék így nem robbant, hanem csendesen, egyenletesen gyulladt meg. Irinyi akkor 19 éves volt. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint a gyufát a kísérlet estéjén ki is próbálta, és minden szál egyformán lobbant lángra.
Irinyi János nem a gyufát találta fel, hanem a zajtalan, robbanásmentes gyufát: a kálium-klorát helyére ólom-dioxidot tett.
7. A találmányát 60 forintért adta el

Magyarországon 1836-ban nem volt szabadalmi törvény, osztrák szabadalmat pedig Irinyi nem akart. A találmányt a Magyar Életrajzi Lexikon szerint Rómer István bécsi gyufagyáros vette meg 60 forintért. Az MTI összefoglalója szerint Irinyi először csak három garast kért érte, mert ennyibe került a foszfor, és szerelmes volt a gyáros lányába.
A közhiedelem szerint Rómer becsapta a fiatal vegyészt. A felvidéki magyar életrajzi adatbázis szerint ez tévedés: a két férfi Rómer haláláig jó viszonyban maradt, és Irinyi naponta megfordult a családnál. Rómer saját foszfortermelést indított, és egy géppel napi 400 és 500 ezer közötti gyufaszálra növelte a gyártást.
8. Irinyi gyufáiból mindössze két szál maradt meg

Irinyi 1840-ben Pesten saját gyújtógyárat alapított, amely 1848-ig működött. Az egykori gyár helyén, a mai Mikszáth Kálmán téren emléktábla áll. A konkurencia mindent megtett, hogy tönkretegye a vállalkozást, a szabadságharc után pedig Irinyi a családi birtokra húzódott vissza.
Az MTI szerint az általa gyártott gyufákból mindössze két szál maradt az utókorra: az egyiket Pesten, a másikat Veszprémben őrzik. A feltaláló a gyufáról később sosem beszélt, kerülte az újságírókat, és lefényképezni is csak egyszer engedte magát. 1895-ben halt meg Vértesen, a mai Létavértesen.
A gyufa ma leginkább a kályha és a kandalló mellett kerül elő. Akinél ilyenkor nem akar rendesen lángra kapni a tűz, annak segíthet, hogyan rakják fordítva a tüzet a finnek és a svájciak.
9. A gyufagyári munkások ínye világított a sötétben

A fehér foszfor gőze súlyos foglalkozási betegséget okozott. A brit Királyi Sebészkollégium összefoglalója szerint a gyufagyári munkások szájában fájdalmas gennyes gyulladások alakultak ki, az állkapocscsont elhalt, az ínyük pedig sötétben zöldesfehéren derengett. Az angol neve „phossy jaw”, vagyis foszforos állkapocs lett.
Az első esetet 1839-ben Bécsben írták le egy gyufagyári munkásnőnél. A rossz körülmények miatt 1888-ban a londoni Bryant and May gyár nagyjából 1400 munkásnője sztrájkba lépett. A fehér foszfort végül az 1906-os berni egyezmény tiltotta be a gyufagyártásban, ez volt az egyik első nemzetközi megállapodás egy ipari anyag betiltásáról.
10. A biztonsági gyufa titka a doboz oldalán van

Gustaf Erik Pasch svéd vegyész 1844-ben kivette a foszfort a gyufafejből, és az ártalmatlan vörös foszfort a doboz oldalán lévő dörzsfelületre tette. Ezért gyullad meg a mai gyufa csak a dobozon: a lángra lobbanáshoz szükséges anyagok egy része a fejben, a másik része a dobozon van.
A találmány eleinte nem volt sikeres, mert a vörös foszfor drága volt, a dörzsfelület pedig gyorsan kopott. A Lundström fivérek a svéd Jönköpingben 1855-ben kezdték el a tömeggyártást, és ők alkották meg a ma is ismert, kihúzható fiókos dobozt. A gyufájuk még abban az évben érmet nyert a párizsi világkiállításon.
A biztonsági gyufa feje önmagában nem gyullad meg: a vörös foszfor a doboz oldalán van.
11. A magyar gyufagyártás 50 évre a svédeké lett

Svédország ma is Európa legnagyobb és India után a világ második legnagyobb gyufagyártója. A svéd gyufaipar a 20. század elején egész Európát behálózta, és Magyarországra is kiterjedt.
A Faipar című szaklap gyártástörténeti cikke szerint a magyar kormány 1927-ben eladta a gyufagyártási jogot a svédeknek. Az 1928. augusztus 5-én aláírt szerződés értelmében 50 évig a svéd gyufakonszernen kívül más nem kaphatott itthon gyufagyártási engedélyt. A svédek a szegedi, a kecskeméti és a budafoki gyár kivételével az összes hazai gyufagyárat leállították, pedig a századfordulón még 22 gyufagyárat tartottak nyilván az országban.
A gyufának a régi háztartásokban számtalan mellékes haszna is volt. Az egyik ilyen házi trükk ma is él: a vegyészek elmondják, tényleg elviszi-e a rossz szagot a meggyújtott gyufa a vécében.
12. Magyarországon már nem gyártanak gyufát

A szegedi gyufagyár másfél évszázadon át működött. A Faipar cikke szerint 1985-ben 730 millió doboz gyufát gyártottak a csoport üzemeiben, ez volt a csúcs. A szegedi üzemet 2006-ban egy német cég vásárolta meg, a gyár akkor termelésének 95 százalékát már exportálta. Ez volt az utolsó magyar gyufagyár, a 2007-es szaklap szerint termékei már nem voltak kaphatók a hazai boltokban.
A klasszikus „Béke” feliratú gyufásdoboz hátoldalán a cikk idején már az állt: török import gyufa. A gyufaszál anyaga egyébként a világon a legtöbb helyen ma is ugyanaz: a gyártók zömében nyárfát használnak, mert puha, egyenesen hasad, és egyenletesen ég.
Ha a gyufát gyertyagyújtásra használod, ezért ég féloldalasan a gyertya, és így javítható.
Forrás: Österreichisches Patentamt, Encyclopaedia Britannica, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Magyar Életrajzi Lexikon, MTI, Hungarikum.sk (Rómer István), Royal College of Surgeons of England, Faipar (2007/4), Christian Science Monitor, phillumeny.com
0 commentaires:
Enregistrer un commentaire