
Mindig is nagy rajongója voltam az almaecetnek: használom salátákhoz, arctoniknak, takarításhoz, sőt, reggelente éhgyomorra is legurítok belőle egy pohár vízzel keverve. Évekig a bioboltok méregdrága verzióit vásároltam, mert a sima, áttetsző bolti ecetektől egyszerűen kirázott a hideg. Aztán egy almaszezonban, amikor a nyakamon maradt egy hatalmas adag hullott gyümölcs, feltettem magamnak a kérdést: miért nem csinálom meg én magam?
Nincs szükség tökéletes gyümölcsre, jöhet a selejt is
A legjobb az egészben, hogy a házi ecethez egyáltalán nem kell hibátlan, drága almákat válogatni a piacon. Sőt! Ez a tökéletes zero-waste projekt: én előszeretettel használom hozzá a kertben összeszedett hullott almát, de az is teljesen jó, ha a pitéből megmaradt almahéjat és a magházakat gyűjtitek össze.
A lényeg, hogy a rothadt, nagyon beteg részeket vágjátok ki, de azon túl semmi finomkodás: héjastól, magházastól mehet az egész egy durva darabolás után egy tiszta, nagy, 5 literes befőttesüvegbe. Körülbelül két kiló almára lesz szükség, ami nagyjából a háromnegyedéig fogja megtölteni az üveget. Erre öntünk rá két liter langyos vizet, amiben előzőleg feloldottunk 20 deka sima kristálycukrot. Sokan megijednek a cukortól, de nyugi, ezt nem mi fogjuk megenni: a cukor a jótékony baktériumok üzemanyaga, ebből fognak alkoholt, majd ecetet varázsolni.
Eddig tart a pezsgés
Miután felöntöttem az almákat a cukros vízzel, az üveget szigorúan tilos légmentesen lezárni. A folyamathoz ugyanis oxigén kell. Én egy tiszta gézdarabot vagy egy pici kistányért teszek a tetejére – így a muslicák nem férnek hozzá, de a levegő szabadon jár. Ezután beköltöztetem az üveget a lakás egy meleg, nagyjából 25 fokos, de sötét sarkába.
Innentől kezdve két héten át tart az első felvonás. A dolgom mindössze annyi, hogy naponta egyszer tisztára mosott fakanállal alaposan megkeverem a keveréket. Ilyenkor a gyümölcsdarabok felúsznak a víz tetejére, és az egész elkezd kellemesen pezsegni, habzani. Ha a legfelső almadarabok picit megbarnulnak, ne essetek pánikba, ez teljesen normális, a természet épp teszi a dolgát.
Amikor megszületik az ecetágy
Körülbelül tizennégy nap után a pezsgés alábbhagy, és az almadarabok szépen leülepednek az üveg aljára. Ez a jel, hogy eljött a szűrés ideje. Előveszek egy sűrű szűrőt vagy gézt, és alaposan átszűröm a levet egy tiszta edénybe. A gyümölcshúst hálásan megköszönöm és kidobom, a fanyar, illatos folyadékot pedig visszatöltöm a kimosott üvegbe.
Ezután újra lazán lefedem, és visszateszem a helyére, de most már békén hagyom. Körülbelül három-négy hétig rá se kell nézni. Ebben az időszakban történik a legizgalmasabb dolog: a lé tetején elkezd kialakulni egy furcsa, kocsonyás, áttetsző, picit talán ijesztő réteg. Ne ijedjetek meg, ez nem penész! Ez az úgynevezett ecetágy, vagy ecetanya. Ez a legbiztosabb jele annak, hogy tökéletes, élő ecetünk van.
Tárolás
Amikor az ecet íze már kellemesen savanyú, és az ecetágy szépen összeállt, óvatosan lefejtem a tiszta ecetet, és üvegekbe töltöm. Sötét, hűvös helyen tárolom, és minél tovább áll, annál érettebb, mélyebb lesz az íze.
A tetejéről lehalászott ecetágyat pedig eszetekbe se jusson kidobni! Tegétek bele egy pici üvegbe, öntsetek rá egy keveset a kész ecetből, és mehet a hűtőbe. A következő adag almaecetnél ez a zselés réteg igazi aranyat ér: ha beledobjátok az új alapba, feleannyi idő alatt, sokkal biztonságosabban beindítja az erjedést.
0 commentaires:
Enregistrer un commentaire